| December van
Hajnal Jenő
Az ősz lassan télbe, hófedte jelenbe fordul
át. Ez az évszak már a levél nélküli csupasz fáké. Halványul a határ,
közel és távol összemosódik, hó kavarog az ablak mögött, s a levegőben
füstfelhő teremt formát, alakot a világból, olvasható anyagot. De a nyitott
szem előtt gyorsan köddé foszlik a látvány, s már nem hiányzik sem a lét,
sem a nemlét, sem a múlt. Pedig a szív mélyén legjobban épp ez a múlt
fáj, vagy még inkább annak hiánya. Elveszett közös emlékezetünk.
A pásztorok éjszakájában vajon felragyog-e
még a világosság? Isten világossága. Összecsendülhet-e még olyan salaktalan
teljes harmóniával az angyalok muzsikája a pásztorok énekével, mint egykor,
a feledésbe merülő legszebb magyar karácsonyi éjjelen? Csengő érccé, a
legtisztább szavú haranggá összeolvadhat-e még egy nagy beteljesülésről
álmodó küzdelmes közösség sokszólamúsága, bántó diszharmóniája? A betlehemi
jászol körül most látszólag sötét van, ijesztően sötét, s így a vágyott
nagy összetalálkozás, az óhajtott nagy emberi beteljesülés is inkább tűnik
álomnak, csak költészetnek, csak muzsikának, mint kézzelfogható valóságnak.
Olyan határállomáshoz érkeztünk ismét, ahol múltunkról és jövőnkről is
vizsgáztatott bennünket a történelem, s az idei december így sajátíthatta
ki a történelmi határkő szerepét, hogy szembesítsen bennünket: adventi
árvaságunkban mivé lehetünk, mivé tehetjük magunkat.
A bajban hajlamos az ember arra, hogy csak
a fönnmaradáshoz, a meglevő eredmények görcsös megtartásához nélkülözhetetlen
lépésre figyeljen. Fontos erény a hétköznapok életösztönéből táplálkozó
gyakorlatiasság, de – erre is emlékeztet a múlt gondjait felvállaló jelesek
példája – a bajban is a baj utáni helyzetre gondolva cselekszenek, úgy
tervezik a jelenben a holnapot, hogy abból vezessen út a holnaputánba
is.
Jól meg kell fontolnunk tehát most a továbblépés
esélyeit, hogy azután megvalósulhasson a csoda, kézzelfogható közelségbe
kerüljön mindaz, amire várakoztunk, minden, ami után vágyakoztunk. Megértőbbek,
elnézőbbek legyünk ezért, mert akkor sikerülni fog azokat is szeretnünk,
akiket mostanság gyűlölettel emlegettünk. Az ünnep látást, távlatokat,
célokat, feladatokat felmutató világosságában, melyben egész elrendelésünk
és elhívásunk, sőt küldetésünk is benne foglaltatik, fogadjuk el, hogy
ezek a világosságban fogant kérdések nem ünneprontást jelentenek, hanem
éppen áldott tisztulást és gyógyulást, annak a megtapasztalását, hogyha
engedünk ennek a Világosságnak és befogadjuk, akkor hatalmat kapunk: a
bűnbocsánat és a megbocsátani tudás mennyei ajándékát, az igazság követésének
kegyelmét, az irgalmasság gyakorlásának krisztusi szeretetét, a munkálkodás
örömét és kiváltságát.
Legyen ez a mi karácsonyi útravalónk! Szívünkben
pedig a bátorító remény, hogy az úton az égi hang, amely kezdetben csak
halkan, messzi messzeségben, majd egyre közelebb, mint a napkeleti csillag
hívogató fénye, bennünket, sötétben botorkáló földieket biztat, s felénk
tart, hogy eget ostromló himnikus szárnyalással, lebírhatatlan, feltartóztathatatlan
lendülettel hirdesse azt az égi és földi igazságot, hogy akinek népe van,
annak Istene is van.
|
Tartalom
Kiadja a Kapocs Könyvtári Csoport megbízásából
a zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ.
Felelős kiadó és szerkesztő: Hajnal Jenő igazgató.
Fotó: Gergely József, Özvegy Károly.
Lektor és korrektor: Szloboda János.
Cím: Kapocs Könyvtári Csoport,
YU - 24400 Senta, Posta utca 18.
Telefon: (0038124) (024) 812-526
Telefax: (0038124) (024) 812-511
Villámposta: info@kapocs.org
Készült a szabadkai Grafoprodukt Nyomdában 2004 decemberében 500 példányban.
A Vajdasági Könyvtári Hírlevél 1999 karácsonyától a www.kapocs.org
című honlapon is olvasható.
A lap kizárólag belső használatra készült.
A kiadvány megjelenését támogatta a
|
