| In memoriam
Dr. Bori Imre ny. egyetemi tanár
(Bácsföldvár, 1929. december 28.–Újvidék, 2004. április 22.)
Úgy haljak meg: amit kimondani
tudtam, mert kimondani akartam: Szabadon kimondhassam! Szabadon, szépen!
Ahogy élni akartam s éltem! Ahogy élek: hatalma szerint! Szabadon, szépen,
ahogy törvény van a lélekben, ahogy a nap süt, ahogy a csillagok keményen
szikráznak a nyári égen, és nézem őket, mert ember vagyok. Nézem őket,
mert tudom: meghalok. Ember vagyok, hát egyszer meghalok.
Juhász Ferenc:
Halott feketerigó
Nyilvánvalóan nemcsak
az egyetemesség térképéről hiányzott az itteni magyarság, önnön tudásunk
térképe is igencsak foltos volt, így nem is volt valójában belépője ebbe
az egyetemességbe értékteremtő mivoltában, legfeljebb fogyasztóként, átvevőként.
Paradox módon azonban éppen ezek a kutatói, felfedezői, megismerői munkálkodások
kerültek szembe egy olyan „nemzeti” felfogással, amelyet unitaristának
lehet csak minősíteni, mintha nemzeti érdekeket sértettek volna ezek a
kutatások! Magyarországi barátaink a magyar nemzeti kultúra egységét féltették
ellenünkben, s nem véletlen, hogy mostanában honi híveik a leghangosabbak
a múlt megbélyegzésében.
Az identitásvizsgáló
joggal néz rémülten szembe most a valóság képeivel, és azt kérdezi, ez
a törékeny identitástudat, amit kialakulni hittünk és hiszünk, akár népi,
akár nemzeti alakjában, a menni vagy a maradni elvét helyezi-e előtérbe,
azt pártolja-e, és erősebbek-e a gazdasági megfontolások, mint az érzelmi
meggondolások és tényezők életünk mostani hétköznapjaiban? Úgy tetszik,
a közeljövő egyértelmű feleletet ad majd kérdéseinkre!
Bori Imre: Hagyomány,
azonosságtudat, migrációk / részlet
|
