Hartmann Schedel Világkrónikája és Szabács viadala
D. Kunkin Zsuzsanna
Városi Könyvtár, Szabadka

 

Hat ősnyomtatvány egy 270 000 kötettel rendelkező népkönyvtár típusú városi könyvtárban, mint amilyen a szabadkai, igen nagy jelentőséggel bír. A száztíz éves intézmény állományában a hat inkunabulumon kívül a régi és ritka könyvek gyűjteményében 154 XVI. századi, 184 XVII. századi és több ezer XVIII. századi könyv van. A XIX. és XX. századi állományegyüttesben is számos ritkaságot őrzünk. Ezek között könyvtárunkban számos, világviszonylatban is ritka kiadványt tartunk számon, mint pl. azt az 1663-ban Amszterdamban napvilágot látott filozófiai munkát, melynek szerzője Spinoza. A filozófus művei közül életében mindössze kettő jelent meg, ezek közül is csak az egyiken volt a szerző neve feltüntetve, mégpedig azon a kiadáson, amelyből egy példány a szabadkai Városi Könyvtár tulajdonában van.

Legrégibb könyvünk egy velencei Biblia 1480-ból. A XV. századi állomány további négy inkunabuluma négy Biblia-magyarázat, hatodik a Schedel-krónika, mely külön figyelmet érdemel, hiszen nem csak nálunk ritka. Ezt az ősnyomtatványunkat, melyet Hartmann Schedel német orvos és történetbúvár szerkesztett latin nyelven, megirigyelhetné számos európai vagy tengerentúli nagykönyvtár.

14kep.jpg (20005 bytes)

Boroszló a Schedel Világkrónikából

A középkori próza majdnem teljes egészében a vallási irodalmat öleli fel, de a műfaj keretében, bár elenyészően, helyet kapnak a tudományok is, leggyakrabban a történelem. Abban a korban, amikor a történetírás krónikaszerű és főleg szóbeli közlések alapján történő, múltidéző irodalmi alkotásnak számított, kevés hozzáférhető tanulmány és dokumentum segítette a történelemmel foglalkozó írókat. Hartmann Schedel is középkori írónak számít, minthogy 1440-ben született Nürnbergben. Szülei humanista nevelésben részesítették. Kora ifjúságától fogva nagy érdeklődést tanúsított több tudományág iránt. Orvosi tanulmányait Olaszországban végezte, doktorrá 1466-ban avatták. Ezután Nürnbergben, Nördlingenben és Ambergben élt. Még olaszországi tartózkodása idején kezdte az adatgyűjtést egy világkrónika megírásához, melyben egy páduai orvosprofesszor, Matheolus Perusinus1 volt segítségére. Hartmann Schedel sokoldalú és ambiciózus orvos volt, akinek nagy szorgalommal sikerült egy monumentális művet összekompilálnia, mely az emberiség történetét beszéli el a bibliai történettel kezdődően. Művét, melynek címe Liber Cronicarum (Krónikák könyve), hat korszakra osztotta. A hatodik korszak a legterjedelmesebb, és addig a történelmi korig nyúlik, melyben a könyv megjelent (1493-ig) azzal, hogy a mű még nem foglalkozik az előző év világraszóló eseményével, Amerika felfedezésével.

A Schedel-krónika Antonius Koberger nürnbergi nyomdájában készült. Koberger (1440-1513) a kor legnagyobb nyomdájával rendelkező német kiadója és nyomdásza volt. Műhelyében 100 alkalmazottja 24 sajtón dolgozott. Kiadványait főleg a skolasztikus bölcselet témaköréből merítette; mintegy 250 címszót adott ki. Nyomdája részére több ismert korabeli festőművész és xilográfus dolgozott, mint pl. a magyar származású Albrecht Dürer (1471-1528) is. A nyomda 1532-ben szűnt meg. Legismertebb nyomdaterméke a Deutsche Bibel és a szóban forgó Liber Cronicarum. Ez utóbbi 21 hónap alatt készült el, és minden idők ősnyomtatványai között a leggazdagabban illusztrált könyvnek számít. A 660 oldalas kiadvány fametszeteinek száma 1809. A metszeteket Wilhelm Pleydenwurf és Michael Wolgemuth készítette. Ez utóbbinál tanult Dürer 1486-tól 1490-ig. Dürer 1490 tavaszán indult vándorútra, és csak 1494 nyarán tért vissza. Ha egy évvel előbb érkezik vissza Nürnbergbe, valószínűleg ő illusztrálta volna a Világkrónikát, és akkor könyvünk művészettörténeti szempontból még értékesebb lenne.

Hartmann Schedel művét 1494-ben Georg Alt fordította németre. 1496 és 1500 között három utánnyomása jelent meg Augsburgban. Tudtunkkal Jugoszláviában csak a szabadkai Városi Könyvtárban van meg első latin nyelvű kiadása, az újvidéki Szerb Matica Könyvtárában a német fordítást őrzik.

Mint ismeretes, az ősnyomtatványoknak nincs címlapjuk, a könyv adatait a kolofonból tudjuk meg, mely a kiadvány végén található. Az adatokat a kiadóról, az illusztrátorokról, a nyomtatás pénzelőiről és a megjelenés évéről a Schedel-krónika esetében is a könyv utolsó oldaláról tudjuk meg. Itt azonban nem szerepel Hartmann Schedel neve. A krónika szerzője a könyv 252b oldalán jelentkezik, ott, ahol a szövegben váratlanul egyes szám első személyben szólal meg: "ego Hartmanus Schedel Nurembergensis". A 266a oldalon szintén megjelenik a neve, előtte, a 258b oldalon egy monogram látható, mintha új fejezet címe lenne a sor közepén. A kutatók szerint ezek Hartmann Schedel nevének szinte a felismerhetetlenségig stilizált kezdőbetűi. A szerző tehát szerényen megbújik terjedelmes művének sorai között.

A krónika bevezető részében a bibliai teremtéstörténetet több színben pompázó fametszetek illusztrálják, melyek közül nem mindegyiket színezték ki teljesen. A középkori festékanyagokat, amelyeket kizárólag a természet adott: agyagból, különböző fémek oxidjaiból, növényi nedvekből nyerték. A festékanyagok rögzítéséhez tojásfehérjét és mézet használtak.

A világmindenség megteremtése utáni hetedik nap leírása alatt geocentrikus ábrázolás látható a krónika Vb oldalán. A kép felső részén a Teremtő ül trónján, fején korona, a korona körül dicsfény. Körülötte imádkozó szentek, koronás uralkodók, zenélő alakok a középkorra oly tipikus kavargó ábrázolásmódon megjelenítve. Alattuk az égbolt, az égen a Nap, a Hold és a csillagok körgyűrűkbe rajzolva. A kép középpontjában a Föld, a legtávolabbi körgyűrűben pedig a zodiákus tizenkét képjele. A képegyüttes koncentrikus körökbe helyezett alakjait négyszögű keret veszi körül, melyen belül a sarkokban a középkori ember hajózásainak segítőtársai, de hajótöréseinek okozói is: a szelek jelképes alakjai láthatók, köztük a legismertebb Zephir emberi fej alakjában.

A bibliai történetet Ádámtól és Évától kezdve tudománytörténeti áttekintés szövi át, melyben egymás után sorakozik Herkules, Hektor, Agamemnon, Menelaosz, Szép Heléna és Páriz, majd Salamon király, Judit és Holofernesz, Makedóniai Fülöp, Hannibál, Pilátus, Trajánusz császár, Diokleciánusz, Metód, Attila, Arthur angol király rövid életrajzokkal és mindegyik egy-egy portréval illusztrálva. Az ókori tudósok közül legtöbb helyet kaptak a filozófusok, a matematikusok és a csillagászok, így Thalesz, Püthagorasz, Szókratész, Arisztotelész, Anakszimander és mások. A kor szellemének megfelelően az egyházi személyek között megtaláljuk a középkorban uralkodó összes pápa nevét, uralkodásuknak főbb mozzanatait és portréjukat. Természetesen a XIV. és XV. század török dúlásainak leírását is olvashatjuk a Schedel-krónikában, a CCLVIb oldalon Mohamed császár képével. A monumentális művet lapozva híres orvosok életét is megismerhetjük, így Galenusét és Hippokratészét is. A világirodalom nagyjainak is igen nagy teret szentelt a szerző. Életrajzi adatokat találunk Ezópusról, Szapphóról, Dantéról, Petrarcáról és Boccaccióról is.

Érdemes megjegyeznünk, hogy a történelmi személyek, írók, szentek, királyok, pápák, császárok, orvosok, hadvezérek és tudósok arcvonásai a metszeteken egyénített típusokká válnak, melyek néhányszor ismétlődnek, így pl. a római Scipio Africanus, a harmadik pún háború hőse pontosan ugyanolyan (ugyanazt a metszetet használta fel a nyomdász), mint Hippokratész vagy Agamemnon görög fővezér.

Két térkép is gazdagítja ezt a kultúrtörténeti kiadványt, mégpedig Nicolaus Cusa (1401-1464) német bíboros és térképkészítő "földabroszainak" leegyszerűsített változatai, melyeken többek között Buda, Dubrovnik, Senj, Belgrád és Nagyvárad is fel van tüntetve. Hartmann Schedel utazásai során nemcsak adatokat gyűjtött világtörténelmének megírásához, hanem vázlatokat is szerzett a leendő fametszetekhez, melyekkel azután a könyvet illusztrálták.

Európa és a Közel-Kelet középkori városképei először a Schedel-krónikában jelennek meg, természetesen nem mind hiteles formában. A közel ötven városkép közül 17 kép a fantázia szüleménye, 30 azonban reálisnak mondható. Ezek természet után készített vázlatok után készültek. Maga a kiadó, Koberger is - hála új összeköttetéseinek - több városképet és adatot gyűjtött össze. Kapcsolatai a korabeli nyomdászokkal Bázeltől Lübeckig, Lyontól Magyarországon keresztül Erdélyig terjedtek. Buda látképe is megbízható, annyira, hogy a kutatók Mátyás király könyvtárszobáját is látni vélik a budai vár egyik épületszárnyában a két oldalt kitöltő metszeten.

A Liber Cronicarumban az évszázadokon át észlelt és regisztrált természeti jelenségekről is olvashatunk, mint pl. az üstökösök megjelenéséről, a nap- és holdfogyatkozásokról, tűzvészekről, sáskajárásokról, földrengésekről.

A középkor emberének hiedelemvilágát ábrázolják azok a fametszetek, melyeken különleges lények képei láthatók; ilyenek a gazdag fantáziával megalkotott kutyafejűek, sokkarúak, hattyúnyakúak, különféle karmos szörnyek és más monstrumok. Itt említjük meg, hogy a középkori művészek kedvelt témájának, a haláltáncnak az ábrázolását is megtaláljuk a Liber Cronicarumban. A haláltánc témája a XIV. századtól a XVII. századig gyakran szerepel az európai művészetben egyfajta morális mondanivalót hordozva. A halál hatalmát jelképezi úgy, hogy a csontvázak zenélnek, táncolnak, és felkérik a halandókat egy utolsó táncra azt üzenve, hogy a halál előtt a földi értékek, rangok nem számítanak. A haláltánc Hieronymus Boschnak (1450-1516) és ifj. Hans Holbeinnek (1497-1543) is kedvelt témája volt.

A magyar történelemnek aránylag nagy teret szentelt Schedel doktor. A CLXXXVIb oldalon foglalkozik először történelmünkkel, mégpedig első királyunkkal, Szent Istvánnal kezdve. Uralkodását nemcsak leírja, hanem illusztrálja is a király, a királyné és fiuk, Imre portréjával. László nápolyi király és magyar trónkövetelő, majd Zsigmond következik a könyv lapjain. Bőven ír V. László magyar és cseh királyról, de legkimerítőbben Mátyás királyról szól.

15kep.jpg (30927 bytes)

A CCLIIIa oldalon Sabatz középkori városképe látható, mely fontos magyar vonatkozású történelmi eseményt illusztrál. Északnyugat-Szerbiában a mai ©abac helyén, a Száva jobb partján a XV. században Zaslon nevű település állt. A települést a történelem 1454-től említi. Miután Szerbiát elfoglalták a törökök, Zaslon helyén 1470-ben, II. Mohamed szultán idejében várost építenek. Az erődítményt Isaković Isa bég építtette, és Bügürdelen nevet adott neki. Idővel a város a törökök erős támaszpontja lett a Száván túli területek hódoltatásához. Corvin Mátyás 1476. február 15-én tízezer főnyi sereggel közel hat hétig tartó ostrom után elfoglalta a várost, miután a boszniai Jajca várából is kiűzte a törököt. A Liber Cronicarumot illusztráló fametszet fölött szabad fordításban ez olvasható: "Mátyás, Magyarország nemes királya a törökök által megtámadott Boszniai Királyság magasban fekvő Jajca városát elfoglalta. A magyar királyság szent koronáját Frigyes római császár kezéből nagy nehézséggel visszaszerezve, a király királyságának hatodik, az Úr 1464. évében, nagycsütörtökön a megjelent előkelőségek jelenlétében a legnagyobb ünnepélyességgel megkoronáztatott. Ezután Mohamedet, a törökök császárát az említett Jajca vára visszavételével menekülésre késztette, aki visszahagyva összes eszközeit és gépeit (ágyúk, hajítógépek) dicstelenül visszament Törökországba. Bizonyos idő múltán a törökök Sabatznak nevezett, fából és földből gondos munkával készített, tornyokkal, sáncokkal, nem kevésbé katonákkal ellátott várát vagy kastélyát, amint a következő ábra minden arány és forma szerint mutatja, Save vagy Savi folyónak partján kemény télben, fagyban megostromolta. A fafonással készített várfalak olyan szilárdan voltak összefogva, amennyire csak lehetett. Itt három kapuval elválasztott udvar volt díszekkel elrendezve. Az udvar hatalmas ámbitussal volt körülvéve, a szélesség a királyi udvart mutatja. Itt a király vad csatát kezdett, miután a törökök elragadták Witebitz János ispánt a királyi seregtől, és a kastélyba hurcolták, megölvén őt fejét vették, és hajánál fogva felfüggesztve kiállítani rendelték el elrettentésként. Mátyás király megsértődve, nagy erővel megtámadva elfoglalta és hatalmas dicsőséggel bevette a várat. Újabban a törökök 1492-ben megindulva a kastélyt megtámadták, de a magyarok által visszaűzve a sajátjukba visszatértek.2

1871-ben a Magyar Történelmi Társulat egyik tagja, Véghelyi Dezső (1840-1897) jogász és történelembúvár a Társulat szakmai kirándulása alkalmával az Ung megyei Csicsery család levéltárában talált egy 150 sorból álló magyar históriás éneket, mely úgy hat, mintha szerzője vagy Mátyás seregéhez tartozott volna, vagy a harcoknak szemtanúja volt. A középkori kézírásos verstöredéknek a Szabács viadala címet adták a kutatók, akik közül Thaly Kálmán a Társulat 1872 januárjában megtartott ülésén a verset bemutatta. Azt, hogy a fél ív nagyságú papírra írt verses krónika csak töredék, bizonyítja az első sor, mely így hangzik:

De az fellywl mondot pal kenezy
Aroknak melyseget ygen nezy.

Kéziratát a XIX. századi paleográfusok kétségkívül a XV. század végére teszik. Rímei olyan jók, hogy a kutatókban felmerült a gyanú, hogy hamisítványról van szó. Több tudósunk foglalkozott a Szabács viadalával: Szilády Áron, Csánki Dezső, Pintér Jenő, Horvát Cyrill, Wenzel Gusztáv, Mészöly Gedeon, Toldy Ferenc, Jakubovich Emil, Horváth János, Imre Samu, Horváth Mária. Többen a históriás ének műfajának korai képviselőjét látják benne.

Horváth János, akit legtöbbet foglalkoztatott a töredék, 1928 és 1955 között többször értekezett róla egyetemi előadásain. Főleg verstörténeti szempontból elemezte a szöveget, vonakodik azonban Szabács viadalát a magyar világi műköltészet első termékei közt tárgyalni. Gyanúját jóval a vers felfedezése után szárnyra kelt szóbeszéd is alátámasztotta, mely szerint Véghelyi Dezső, aki a verset megtalálta, történésztársai megtréfálására néhányszor már becsempészett egy-egy hamisítványt az átkutatandó levéltárakba. Mivel a középkori oklevelek kitűnő ismerője volt, néhányan feltételezték róla, hogy a Szabács viadala tőle származhat. Kortársai azt is tudni vélik, hogy egyes levéltárak átvételénél Véghelyi történész kollégái revánsképpen őt tréfálták meg általuk írt okmányok becsempészésével. A fő gyanúsított azonban Véghelyi Dezső maradt.

Horváth János kivételes véletlennek tartja, hogy öt évszázadig egy "magányos levélen" hányódott volna a vers. Szerinte nagy kezdőbetűkkel kezdődő verssorok sem tipikusak a középkori költeményekre. Horváth Cyrill szerint a középkorban nem szabály, hogy a verssorokat egymás alá írják, a magyar versek csaknem mind folyóbeszéd módjára jutnak az utókorra. A verstöredéken sok a javítás, betoldás, magát a várost pedig háromféleképpen említi: Sabach, Zabach, Zabacz. (Szerintünk ez nem mérvadó.) Pintér Jenő az eposz nyelvezetét tartotta gyanúsnak. Thaly Kálmán már 1872-ben, a mű bemutatásakor, később Csánki Dezső is megállapította, hogy a vers előadása egyes helyeken teljesen megegyezik a történelmi tényekkel, másutt ellenkezik azokkal.

16kep.jpg (27757 bytes)

Részlet a Szabács viadala
című históriás énekből. 1476

Az irodalomtörténészek közül Toldy Ferenc volt az, aki a paleográfusok többszöri megállapítására támaszkodva kijelentette, hogy a Szabács viadala első eredeti történeti énekünk.

Úgy tűnik, a vita a Szabács viadala körül elcsitult, mert Hadrovics László 1993-ban Visegrádon Magyar-délszláv szellemi kapcsolatok a középkorban címmel elhangzott kimerítő előadásában nem foglalkozik az eposz hitelességével, a verset "csonkán ránk maradt históriás énekünknek" mondja. Hadd idézzünk még néhány sort a Szabács viadalából:

Akarattyok szerént tőn kegyelmet
És nagy méltóságos engedelmet.
Így megadá Szabács erősségét
Benne hagyák álgyúnak bőhségét
Mely álgyúkat királ többőhteté
És Szabácsot nagyon erőssőhteté

Hagyván benne vitézeknek javát
Hogy ne látná továbbá az kárát
Ez mind ezen szerént hát megleve
Töröknek és mendennek kegyelmet teve
Királ ugyan Budára eredvén
Török sereg környőlő terjedvén
Hát valának nékik nagy csudába
Hogy Budának menden utcájába
Jelennen királnak udvarában
Látnak török népet gazdag ruhában
Királnak ékessen odvarlani
Ment kell piaczon várban állani
Ezt meghallák mind Törökországba
Török császár lőn nagy bosszoságba.

Hartmann Schedel szövege a Világkrónikában nem foglalkozik pl. Pal Kenezyvel (mi a nagy erejű Kinizsi Pálként ismerjük), aki a históriás ének első, már idézett sorában szerepel. Foglalkozik viszont Witebitz Jánossal és annak lefejeztetésével, aki a cseh származású szlavón Jan Vitovec (a régi szakirodalom Bytovecznek és Bythovecziusnak is említi) családjához tartozhatott. Jan Vitovec születési évéről nincs adatunk, de tudjuk róla, hogy 1436-tól a Cillei grófok szolgálatában állt. Mátyás király 5000 lovast bocsátott a rendelkezésére a törökök elleni harcokhoz. 1468-ban halt meg. Jó volna tudni, hogy a cseh és a horvát történészek számon tartják-e a Schedel-krónikában szereplő Witebitzet, ill. Vitovecet, akit a törökök lefejeztek a Szabács váráért folytatott harcokban.

Szabadkán, 2001. március 1-jén

17kep.jpg (25874 bytes)

Domborműtöredék lovasjelenettel
a feltételezett Kinizsi-síremlékről. 1500

 

Jegyzetek

1. Erről a Világkrónika 252b oldalán tesz említést a szerző M. Perusinus portréját is közölve.
2. Itt mondok köszönetet dr. Rokay Péter egyetemi tanárnak, neves középkortudósnak az ólatin szöveg fordításáért és útbaigazításáért.

Irodalom

Horváth Cyrill (szerk.): Középkori magyar verseink. Budapest, 1921.
Horváth János: Szabács viadala. Magyar Nyelv, 1955. december.
Loga: Die Städteansichten in H. Schedels Weltchronik. Leipzig, 1888, Leipziger Dissertation.
Radics Ferenc (szerk.): Képes magyar irodalomtörténet. Budapest, 1906, Atheneum.
Régi könyvek és kéziratok. Budapest, 1974, Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ.
Rónai Horváth Jenő: Magyar hadi krónika. Budapest, 1895.