Kapocstár

Ada

Ada a Tisza jobb partján terül el. Lakosainak száma az 1991-es népszámlálási adatok alapján 12 078, nemzetiségi megoszlás szerint 82%-a magyar, 18%-a szerb és más nemzetiségű. Ada területe 220 km2, Mohollal, Törökfaluval, Nagyvölggyel és Valkai-sorral együtt egy községet alkot. A történelem folyamán sokféle nép fordult meg ezen a tájon. Éltek itt hunok, szkíták, szarmaták, avarok, magyar és szláv törzsek. Területe már a neolit- és bronzkorban is lakott volt. Földrajzi helyzete a Tisza közelségének köszönhetően igen kedvező.

Az 1700-as években Ada fontos határőrvidék volt. 1762 óta szerepel végleg a mai nevén a település, melynek lakosságát ebben az időben halászok, földművesek és állattenyésztők alkották. Az iparosodás a 19. század elejétől kezdve indult meg.

Ada jelenleg mezőgazdasági-ipari jellegű település, jelentős kisiparral. Legnagyobb mezőgazdasági, ill. ipari létesítményei a Halász József Mezőgazdasági és Ipari Kombinát és a Potisje Szerszámgépgyár. Bölcsődéje, óvodája, általános iskolája és műszaki középiskolája van. A művelődést a Szarvas Gábor Könyvtár szolgálja, valamint az amatőrcsoportok, egyesületek. Három évtizedes múltra tekint vissza a község Vajdaság-szerte és a határon túl is legismertebb művelődési rendezvénye, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok, melyet Szarvas Gábor nyelvész emlékére tartanak meg.

Ada nevezetességei között megemlíthetjük még a Tisza-parthoz közeli szabadidőközpontot a strandfürdővel és az állatkerttel, valamint a hagyományos augusztusi nemzetközi lóversenyt.

Csóka (Čoka)

Csóka évezredek temetőjén épült. Említést érdemel, hogy a csókai Kremenyák őrizte meg síkságunkon az első lovas sírt. Csóka határában, illetve közvetlen közelében a középkorban is több telepelülés létezett. A 18. századi feljegyzések szerint 1773-ban a szerbeknek Csókán iskolájuk és templomuk volt. A magyar nyelvű iskola a 19. század elején nyílhatott meg. A második világháború előtt egy ideig, majd a háború után 1960-ig ipari tanulók iskolája is működött a településen. A 60-as években mezőgazdasági szakközépiskola is volt itt. Jelenleg vegyészeti-élelmiszeripari középiskola működik Csókán.

A könyvtár a Művelődési és Oktatási Központ kötelékébe tartozik. Az intézmény csaknem 15 000 kötettel rendelkezik, amelynek kb. egyharmada magyar nyelvű könyv, a bejegyzett olvasók száma pedig félezer. A szűkös olvasóteremben öt napi- és nyolc hetilap, valamint hat folyóirat áll az olvasók rendelkezésére. Említést érdemel, hogy az első olvasókör néhány száz kötettel és több magyar, német és szerb nyelvű újsággal 1868-ban nyílt meg Csókán.

A település művelődési életében hol kisebb, hol pedig nagyobb szerepet játszottak, játszanak a művelődési egyesületek, így a Jedinstvo és a Móra Ferenc művelődési egyesület is.

Felsőhegy (Gornji Breg)

Felsőhegy Zentától nyugatra, mintegy négy kilométerre fekszik a Zenta-Orom vasútvonaltól délre. A sík tájat megbontó kiemelkedésen épült, a lakosok szerint elnevezését is ezzel magyarázhatjuk. A faluról az első megbízható adat 1783-ból származik. Az újabb települések közé tartozik, mivel a török pusztítás után sokáig lakatlan terület volt. Lakossága főleg Dorozsmáról és Felsőmegyerről jött, s szőlővel, gyümölcsfával ültették be a magaslatot. Éppen ezért a szájhagyomány szerint először Felsőszőlőhegy volt a neve. Amikor a filoxéra kipusztította a szőlőt, a falu neve is megrövidült. Temploma 1890-ben épült. 1900 óta önálló postája van. A lakosság főfoglalkozása a mezőgazdaság. Nagy gondot fordítanak a konyhakerti vetemények termesztésére. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint Felsőhegyen 840 háztartásban 2165 lakos él (a magyarság részaránya 81,62%).

A művelődési élet szervezői a Felsőhegyi Olvasókör és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület.

Kishegyes (Mali Iđoš)

Kishegyes Vajdaság szívében, Bácskában, a Telecskai-dombok által körülvett katlanban fekszik. A falu neve a történelem folyamán először 1462-ben bukkan fel, amikor Mátyás király édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek Szabadka táján több pusztát ajándékozott, köztük Hegyeshowrult is. A ma itt élők őseinek zöme 1769 tavaszán Békés megyéből, Szentandrásról érkezett. A falu az újratelepítés során a Krivaja (Bácsér) mentén épült fel, kezdetben 170-en laktak itt. Az 1769-es évtől vezetnek anyakönyvet, az első iskolát 1779-ben építették. Az 1848-49-es szabadságharc utolsó győztes csatája a Nagyállomás környékén zajlott le (hegyesi csata). 1869-ben a faluban könyvtárat és olvasókört létesítettek.

Ma a falu lakosainak száma megközelítőleg 5500. A faluban egy általános iskola, az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola, egy művelődési egyesület, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és egy könyvtár, a Kishegyesi Népkönyvtár működik magyar nyelven.

Gazdasági életében jelentős szerepe van a mezőgazdasági birtoknak, a fémfeldolgozó vállalatnak és a téglagyárnak.

Magyarkanizsa (Kanjiža)

Magyarkanizsa községi székhely Jugoszlávia legészakibb részén, a Tisza bácskai oldalán. A város múltja - régészeti leletek alapján - visszavezethető egészen a bronzkorig. A történelmi viharok (tatárjárás, törökdúlás ) idején a település teljesen elpusztult. Az 1770-es évek után Magyarkanizsa Bács-Bodrog vármegye szerves részévé vált, jelentős gazdasági fejlődését az 1849-es év szakította meg, amikor is kétszer leégett a város.

A 19. század vége és a 20. század eleje lüktető kulturális és gazdasági fellendülést hozott: megépült az "Első gőztégla- és cserépgyár", az új városháza, a gyógyfürdő. A II. világháborút követő rövid megtorpanás után fokozott fejlődésnek indul az ipari és mezőgazdasági termelés: elkezdődik az olajmezők kiaknázása, megépül az új híd, a megerősített gátrendszer.

Magyarkanizsa jelentős oktatási és művelődési múltra tekint vissza: jól működő olvasókörök, színházak, óvoda- és iskolahálózat szolgálta a lakosságot. Az 1962-ben ( régi információk alapján ) megalakult József Attila Könyvtár több mint 40 000 ezer kötettel áll 2000 aktív olvasójának rendelkezésére. Országos és nemzetközi jelentőségű rendezvények ismétlődnek évenként városunkban: a Kanizsai Írótábor, a Dzsessz-napok, a nemzetközi futó- és úszómaraton, a kajakregatta.

Magyarkanizsa több várossal ápol testvérvárosi kapcsolatot, ezek sorában a legrégebbi és legjelentősebb a kiskunhalasi.

Szenttamás (Srbobran)

Bácska szívében van egy kisváros, Szenttamás. Írott dokumentum először 1338-ban említi, és Bács-Szenttamás névvel illeti. A névadó valószínűleg a Szent Tamás nevét viselő kolostor volt, amelyikhez az azonos nevű település is tartozott mint feudum. A török hódoltság idején a település kihalt, majd újratelepítették. Egészen az 1848-49-es szabadságharcig élte csendes, mindennapi életét. Akkor azonban - mint négy véres csata színhelye - beírta magát a történelembe. Azokban az időkben nevezték el először Srbobránnak, ami most is a hivatalos neve.

Szenttamás napjainkban túlnyomórészt mezőgazdasági település. Lakosainak száma az 1991-es népszámlálás adatai szerint 12 738, ebből 4444 vallja magát magyarnak. Két általános iskola és egy gimnázium működik a helységben. A művelődési életben nagy szerep jutott a Népkönyvtárnak és a Művelődési Otthonnak.

A könyvtár 130 éves múltra tekint vissza. A kezdetektől fogva napjainkig könyvkínálatával és különféle rendezvények szervezésével igyekszik megőrizni központi helyét a település művelődési életében. Szenttamás kis város, de mindenki felé nyitott, minden vendéget szívesen lát.

Topolya (Bačka Topola)

Topolya első írásos említése 1462-ből való, amikor Mátyás király anyjának adományozza a település elődeként számon tartott Fybaychot. A település a török hódoltság alatt sem néptelenedik el. A kalocsai érsekség 1543. évi dézsmalajstroma említi először a Topola nevű települést. A török kiűzése után Topolya környéke kamarai birtok lett. Gróf Grassalkovich Antal Zomborban 1750. szeptember 15-én kelt ajánlólevelében Csizovszki Ferenc szabadost megbízza a topolyai puszta betelepítésével. Az 1765-ös összeírás szerint a településnek már 1376 lakosa van. Az első katolikus templomot 1761-62-ben építik a hívek. 1800-ban Topolya kamarai falu királyi adományként báró Kray Pál birtokává vált. Mezővárosi oklevelét az évi három országos vásár megtartásának privilégiumával a település 1806-ban kapta meg. Fejlődésnek indul a kézműipar, a céhek 1815-ben kaptak privilégiumot. A múlt század második felében a kézműipar mellett az ipar is fejlődésnek indul (gőzmalomipar, cserép- és téglagyárak, vágóhíd stb.). A századforduló legnagyobb építkezése az akkor még újdonságnak számító vasbeton oszloprendszerrel, neogót stílusban épült és 71 méter hosszú, háromhajós, új katolikus templom. A város másik templomát, a pravoszláv templomot 1940-ben adták át a hívőknek. A második világháború után Topolya város dinamikusan fejlődő községi székhely, fejlett gyáriparral. Közel 20 000 lakosával a térség közigazgatási, egészségügyi, oktatási és kulturális központja.

A művelődési élet képviselői a Népkönyvtár, a Művelődési Otthon, a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ, a Vuk Karadľić Művelődési Egyesület és a község más helységeiben működő művelődési egyesületek.

Újvidék (Novi Sad)

Újvidék a Vajdaság politikai, gazdasági és kulturális központja. A város a Péterváradi Sánc nevű, a Duna bal partján 1694-ben épült kis településből fejlődött ki. 1748. február 1-jén nyilvánították szabad királyi várossá, akkor vette fel mai nevét. Sokáig jellegzetes kereskedelmi-kisipari város volt, de a második világháború után fejlett gyáriparral, iskola- és egyetemi központtal, vendéglátóiparral és közlekedési hálózattal rendelkező várossá növekedett. A háborút követően három Duna-híd, több széles sugárút, kikötővel ellátott gyáripari negyed, egyetemi város, vágóhídközpont, parkokkal övezett, napközi otthonokkal, iskolákkal, korszerű kereskedelmi létesítményekkel és közlekedési hálózattal ellátott néhány új lakónegyed létesült. A második világháború után Újvidéknek 50 000 lakosa volt, az 1991. évi népszámlálás idején csaknem 180 000, ezenkívül a városközösséghez tartozó hét községben 260 000-nél több lakos élt.

Újvidéken működik a Magyar Tanszék, a Forum Kiadóház és az Újvidéki Színház, valamint az Újvidéki Magyar Olvasókör, amely 1995-ben jött létre.

Zenta (Senta)

Zenta síksági kisváros a szerbiai Vajdaság északi, Bácska északkeleti részén, a Tisza jobb partján. Földrajzi fekvése kedvező, hiszen jelentős vízi és szárazföldi útvonalak mellett, azok kereszteződésénél terül el. Az egykori Bács-Bodrog vármegyének öt nagyobb művelődési központja közül - Baja, Szabadka, Újvidék, Zombor mellett - a legkisebb, viszont a Tisza mente többi városa (Ada, Csóka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa) között a legnagyobb volt. Lakosainak száma az 1991-es népszámlálás szerint 22 819, míg a hozzá tartozó négy falusi településsel (Felsőheggyel, Kevivel, Tornyossal és Bogarassal) együtt 28 767. Lakosságának nemzetiségi összetételére nézve a magyar ajkúak részaránya 82 százalék. A magyarokon kívül élnek még itt szerbek (9 százalékban), jugoszlávok (5 százalékban) és cigányok (2 százalékban), valamint egy százaléknál kisebb részarányban a Vajdaságban élő többi nemzetiség képviselői is. Ez a sokszínű lakosság a saját anyanyelvén kívül - főleg Zenta belvárosában - szerbül és magyarul is beszél.

A település mindenkor fontos átkelő- és vámszedőhely volt a Tiszán. Fontosságához és hírnevéhez képest azonban területén ritkán fordulnak elő régészeti leletek. A középkori települések maradványai ugyanis a város épületei, udvarai, útjai alatt rejtőznek, s ezért hozzáférhetetlenek. De az is lehet, hogy a legkorábbi település helyét elmosta a Tisza.

A legrégibb okirat, amelyben először említik, 1216-ból származik, s ekkor már monostora van. Történetében jelentős fordulatot hozott az 1506-os esztendő, amikor II. Ulászló a már várossá fejlődött települést szabad királyi városi rangra emelte. A ranghoz megfelelő jogok is járultak (önkormányzat, vásárrendezés), amelyek még inkább serkentették a város fejlődését. Ekkor már elég fejlett polgári rétege lehetett, amire abból lehet következtetni, hogy ezekben az években a krakkói egyetemen két Zentáról származó ifjú is tanult. 1526-ban, egy hónappal a mohácsi csata után a török feldúlta, felperzselte, s hosszú időre megakasztotta fejlődését.

A török uralomnak a világtörténelemben is ismert zentai csata vetett véget 1697. szeptember 11-én, amikor Savoyai Jenő herceg hadserege a török szultán szeme láttára megsemmisítő csapást mért a török csapatokra. 1745 után megkezdődött a szerb határőrvidék magyarokkal és szlovákokkal történő újratelepítése, s 1751-ben Mária Terézia már szabad kamarai körzetté nyilvánította a vidéket.

Az 1848-49. évi magyar forradalom és szabadságharc, illetve a dél-magyarországi szerbek erre az időszakra eső mozgalmának zentai vonatkozásáról "véres gyertyaszentelőként" emlékezik meg az utókor. A 19. század második felében kórház, iskola, híd épült. I. Ferenc József látogatását az utcák aszfaltozása, kikövezése, a villanyvilágítás bevezetése, vasút építése előzte meg.

Az első világháború után Zenta az új ország egyik nagyobb városa volt, amelynek lakossága sok nehézséggel küzdött a második világháborúban is. A két nemzetnek - a szerbeknek és a magyaroknak - a múlt századihoz hasonló konfrontálódását tapasztalhatjuk ugyanis 1941 áprilisában és 1944 október-novemberében is. A város gazdasági fejlődésének újabb szakasza csak a hatvanas évek elején bontakozhatott ki, amikor új gyárak, városnegyed épül, és a mezőgazdaság mellett az ipar is fellendül: textil-, kender-, cukor-, élesztő-, tészta-, bútor-, szerelvény-, szerszámgépgyár stb. foglalkoztatja a lakosságot.

Zenta nemcsak fejlett ipari központ, hanem a Tisza mente népszerű művelődési központja is volt. Múzeummal, levéltárral, művészteleppel, könyvtárral, művelődési házzal, munkásegyetemmel, gazdag óvodahálózattal, három általános iskolával, három középiskolával (gimnázium, közgazdasági-kereskedelmi és egészségügyi szakközépiskola) és két főiskolai konzultációs központtal (kertészeti és menedzserképző), valamint fejlett egészségügyi intézményhálózattal és változatos sportélettel büszkélkedhet.